Annyi biztos, hogy soha többé nem indulok úgy filmet nézni, ha előtte nem néztem meg legalább imdb-n a film adatlapját.

Mivel betegség miatt szinte az egész napot végigaludtam gondoltam éjjel megnézek egy animét. A terv menet közben szokás szerint változott, így filmre cseréltem az animációt. Egészen biztos, hogy rajtam kívül nincs még egy olyan személy, aki éjfélkor kezd el megnézni egy filmet, ami után aztán hajnalig fog sírni.

Fogalmam se volt róla, hogy miről szól a film, vagy hogy egyáltalán miért került a gépemre, de ha ott volt kell, hogy legyen valamilyen oka. Belenézek, abból csak nem lehet baj. Gondoltam mindezt az első 15 perc előtt. Egészen addig azt gondoltam, hogy egy egyszerű romantikus sztori lesz egy fiú és lány között, akiket a különböző zenei ízlésük választ el. Semmi családi tragédia, semmi halál, csak veszekedés, kibékülés, esetleg szakítás, és örömkönnyes kibékülés. Azt hiszem életemben nem tévedtem még ekkorát.

Mia egy autóbaleset után élet és halál közt lebeg. Miközben elveszíti a szüleit és az öccsét megismerjük a múltra részleteit, hogyan került kapcsolatba a klasszikus zenével, a kissé bonyolult kapcsolatát a barátjával, élete minden fontosabb pillanatát.

Ami nem tetszett az egész filmben, az Mia szüleinek és az öccsének a halála. Továbbá a folyamatos ugrálás jelen és múlt között. A legutolsó "időugrás" volt az ami a legjobban idegesített. Mindenki aki szerette Miát elbúcsúzott tőle, és Mia is felkészült a távozásra, és ezek után ismét a múltba "utaztunk" Mia legboldogabb napjára, majd ismét vissza a jelenbe, ahol végül is a lány a másik utat választotta. Ez az egész ugrálás leginkább érzelmi szinten tett padlóra. Mire már egy kicsit megnyugodtam, ismét csak úgy potyogtak a könnyeim. 

Egy véletlen választáshoz képest nem is volt rossz film.Mindezek után szeretném majd elolvasni a könyvet is.