Rachel Vincent: Lélekmentők (Sikoltók 2.)
Kaylee Cavanaugh megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni – a Lélektolvajok óta tudjuk, hogy ilyenkor egy láthatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, akár egy lidérc. Amikor azonban a mindenki által irigyelt popsztár, Eden összeesik a színpadon, és Kaylee nem sikít, már biztosra vehető: ennek nyomós oka van. A lányt nem hagyja nyugodni az eset – lóg az iskolából, édesapja szobafogságra ítéli, és még a pasija hűsége is megkérdőjeleződik.
No de mi bolygatta így fel a mindennapokat? A válasz egyszerű: a mit sem sejtő fiatalok hírnévért-pénzért cserébe eladják a lelküket az Alvilágnak, ám a következményekkel nem számolnak. Kaylee minden erejével azon van, hogy megmentse a lelkeket, de azt maga sem gondolta volna, hogy eközben a saját lelkét teszi kockára…
9 év. Kemény 9 éve olvastam az első részt, és még csodálkoztam, hogy miért nem emlékszem a dolgokra. Elolvasva az értékelésemet, amit anno az első részhez írtam, kicsit csalódtam a második részben.
Nagyjából megvolt a sztori, hogy Kaylee és az egyes barátai milyen lények, hogy mi történt az előző részben, ebben segítségre volt maga a második rész története, ahol időről időre pár mondatban visszanyúltak az első részhez és segítettek nekem is felidézni a dolgokat.
Vegyesek az érzéseim, miközben írom ezeket a sorokat. Nem az a könyv volt, amire azt mondanám, hogy csupán átlagos a számomra, látom benne a fantáziát, de itt valahogy úgy éreztem elveszett a sok tini szerelem szálak között. Vagy csak én nőttem ki már az effajta olvasmányokból?
A fiúkat (Nash-t és Tod-od) illetően azt mondtam volna, hogy Tod párti vagyok, de visszaolvasva az előző rész értékelését kiderült, hogy Nash volt nálam a befutó, most mégis azt érzem, hogy az ifjú kaszás közelebb áll a szívemhez.
Az író által teremtett Alvilág egészen tetszetős számomra. Különösen megfogott, hogy hogyan fedi egymást a két világ, hogyan létezik egymással párhuzamosan, hogyan táplálkozik a démonok világa az élő emberekéből. Vissza kellett olvasnom párszor, hogy hogyan is vannak ott pontosan a dolgok, az idő és a tér különbségei. Azt mondanám ez tetszett a legjobban a könyvben, és bár tudom, hogy veszélyes, de bízom benne, hogy szereplőink visszatérnek még oda.
Ritkán ejtek szót ilyenről, de most muszáj megemlítenem. Elég sokat elvettek számomra az olvasási élményből a helyesírási hibák, elgépelések, és úgy érzem pár fordítási hiba is akadt a könyvben.
Várom, milyen kalandokba keverednek még főhőseink, és bízom magamban, hogy nem fogok ismét 9 évet várni, hogy elolvassam a folytatást. Mentségemre szóljon, hogy nem tudom mikor röppent el az a sok év.
