A 15 legszomorúbb halál a Supernaturalban

Ritkán találni olyan sorozatot, amiben nem hal meg senki. Itt a halál elég gyakori, de van olyan eset, hogy visszatérnek szereplők a halálból. Most összegyűjtöttem azt a 15 halálesetet, amely számomra a legszomorúbb volt, és melyekkel egy kicsit az én lelkem is meghalt. Vigyázat, spoileres részek következnek!

XV. Mary Winchester - Pilot (1x01)

Mary a Sárgaszemű áldozatává vált a fél éves Sam gyerekszobájának a plafonján. Ez volt az első halál a sorozatban, és mondhatni, hogy a legmeghatározóbb is. Ezzel kezdődött minden, ez vitte Johnt és a fiúkat a bosszú és a vadászat útjára. 

De történnek csodák, és úgy néz, hogy Mary visszatért a túlvilágról.

 

 

XIV. Jessica - Pilot (1x01)

Ő volt Sam barátnője, és sajnálatosan ő is ugyanolyan sorsra jutott, mint Mary. Samet elég sokáig végigkísérte az eset. Ha nem történik meg mostanra már talán házasok lennének és Deannek lenne egy unokahúga vagy egy unokaöccse, vagy éppen mindkettő.

 

XIII. Rufus - And Then There Were None(6x16)

A vadászat bizony nem veszélytelen foglalkozás. Ő volt az, aki megtanította Bobbynak milyen veszélyek vannak odakint, szinte már egy családnak számítottak, mint Sam és Dean. Különösen szívszorító volt számomra, hogy Bobby ölte meg, aki egy démoni féreg irányítása alatt állt. 

 

XII. Jo & Ellen - Abandon All Hope(5x10)

A régi szép időkben, amikor a srácoknak még csak az Apokalipszist kellett megállítaniuk, következett be az ő haláluk. A pokolkutyák sarokba szorították őket, és Jo kész volt feláldozni magát, hogy időt nyerjen a többieknek a menekülésre. Ellen nem volt képes hátrahagyni az egyetlen lányát, így ő is vele együtt áldozta fel magát. 

 

XI. Henry - As Time Goes By(8x12)

A múltból utazott a jövőbe, hogy megállítsa Abbadont. Szeretett volna visszatérni a fiához, Johnhoz, de ezt nem tudta megtenni. A fia apa nélkül nőtt fel, mert az apja az életét adta az unokáiért. 

 

 X. Castiel - Hello, Cruel World(7x02)

Mikor ez megtörtént Castiel nem volt épp a kedveltek listáján, legszívesebben kitekertem volna a nyakát. De miután bevállalta ezt az önfeláldozást, hogy megállítsa a leviatánokat minden bűnét megbocsátottam. Azt a részt most ne vegyük számításba, hogy az egésszel csak rontott a helyzeten. 

 

IX. Dean - No Rest for the Wicked(3x16)

Szinte alig bírtam végignézni. Akkor csöppentem csak bele a Supernatural világába, és mindjárt az első héten azt kell látnom, hogy a kedvenc szereplőm ilyen szörnyű módon távozik. Kétségtelen, hogy Dean meghalt már jó párszor a sorozatban, de ez a halála mély nyomot hagyott bennem, mert a testvéri önfeláldozását szimbolizálta. 

 

VIII. Sam - Swan Song (5x22)

Miután szépen helybenhagyta a bátyját, Sam tudata ismét előtört Lucifer elnyomása alól, és úgy döntött, hogy a ketrecbe veti magát, hogy megállítsa a világ végét. Nem is ragozom tovább. Ha a rész végén nem lett volna az a kis sokkoló momentum, elfogadtam volna ezt a részt akár a sorozat végleges lezárásának.

 

VII. Kevin - Holy Terror(9x09)

Sajnos, aki Winchesterékkel barátkozik előbb vagy utóbb pórul jár. Kevin is egy ilyen áldozat volt. Gadreel, akinek eredetileg Sam meggyógyítása volt a feladat átállt a sötét oldalra (kialakuló Star Wars hiány), és az volt a feladata, hogy végezzen a fiúval. Szegény Kevin semmit sem tudott a Sam testében lévő angyalról, csak az utolsó pillanatban jött rá, hogy bizony nem Sam akar végezni vele. 

 

VI. John - In My Time of Dying(2x01)

Nem tagadom, John nem tartozott a kedvenc szereplőim közé. Nem volt az a tipikus apafigura, és ezzel a srácok is tisztában voltak, de mindent megtett a fiaiért. Ezt bizonyítja az önfeláldozása Dean életéért cserébe. 

 

V. Sam - All Hell Breaks Loose: Part 1(2x21)

Csak egy jó tanács Samnek. Mindig nézz a hátad mögé és ezzel elkerülhetjük az olyan helyzeteket, amikor a bátyád eladja érted a lelkét. Kétségtelen, hogy végigizgultam a Sammel történteket, és mikor fellélegezhettem volna megtörtént a baj. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem csalt könnyeket a szemembe. 

 

IV. Dean - Do You Believe in Miracles(9x23)

Talán ez volt a legnehezebben elviselhető számomra, mert pont itt értem be a sorozatot, és 3 hónapot kellett várnom, mint mindenki másnak, hogy megtudjam mi is lesz Deannel. Ez volt az a pont amikor Metatron az utáltak listájára került. Hogy merészeli megölni a kedvenc vadászomat? És azt is megtanultam, hogy ha Jensen "átírja" a forgatókönyvet, annak bizony sírás a vége. 

 

III. Gabriel - Hammer of the Gods(5x19)

Kedvenc angyalkám halála még mindig fájó pont az életemben (ha valóban meghalt). Sokan áldozták már fel az életüket a srácokért és ő is ebbe a kategóriába tartozik. A tény, hogy a saját testvére végzett vele csak még jobban elszomorít. 

 

II. Bobby - Death's Door(7x10)

Mire elérkeztem ehhez a ponthoz már könnyek gyűltek a szemebe, pedig nem is egyszerre írtam meg az egész bejegyzést. Bobby halála is egy olyan momentum volt, ami sokakban mély nyomot hagyott. Az az átkozott Dick Roman ha ne lett volna. Még utolsó erejével is a srácokat segítette, akiket saját fiaiként szeretett.  A Supernatural nagyszerűsége, hogy nem mindig ér véget a szereplésed, ha meghaltál. Bobbyt eddig minden évadban visszahozták, még ha csak egy részre is. 

  

I. Charlie - Dark Dynasty(10x21)

A legfájóbb pont a Supernaturalos életemben. Charlie volt a kedvenc mellékszereplőm attól a pillanattól, hogy belépett a sorozatba.  A kezdeti elutasításos viselkedése után mindent megtett, hogy segítsen a fiúknak, szinte már a kishúgukká vált, és még az életét is feláldozta Deanért. Tegyük hozzá, hogy ez nem történt volna meg, ha Sam nem kéri a segítségét, mert ugyebár ő tisztában volt  vele, hogy nem veszélytelen a dolog. Tehet Sam bármit a jövőben, ezt sose bocsátom meg neki, mert Charlie halála az ő hibája volt.