Rick Riordan egy zseni. Lehetséges, hogy elmondtam már ezt egy párszor, de biztos vagyok benne, hogy még legalább ugyan ennyiszer el fog hangzani tőlem ez a mondat. Korban már szép lassan kinövök a gyermek- és ifjúsági könyvekből, de szerintem sohasem fogom magam túl korosnak érezni hozzá, hogy a zsenialitását olvassam. Viszont arra ügyelnem kell, hogy ne nyilvános helyen tegyem ezt, mert olykor hajlamos vagyok hangosan felnevetni egy-egy részen, és néha már akkor is furcsán néznek rám az emberek ha könyv van nálam. 

Percy, Annabeth és az újonnan feléledt Thália közös küldetésre indulnak. Miért kell Tháliának is mennie? Nem tehetek róla, nem a szívem csücske a lány, talán mert Zeusz se volt soha a kedvencem. Úgy tűnt Percy is boldogabb lett volna, ha csak ketten mehet Annabethszel, és nem tudtam nem észrevenni azt a kis féltékenységet Thália felé, amit teljesen megértek. Hirtelen visszatér az életbe, és mindenki őt kezdi csodálni. De ne csüggedj Percy, nekem te vagy a kedvencem!

Nico ugrándozni kezdett, mint valami gumiszoba-szökevény.

 - Zeusznak tényleg vannak nyílvesszői, amik hatszáz pusztítás erősségűek: Tényleg kap extra hadműveletpontot, ha...

 - Nico, pofa be! - csapta nyakon Bianca. - Ez nem a te ostoba Mitomágiás játékod, rendben? Nincsenek istenek!

 Igyekszem elkerülni, hogy párhuzamosan olvassak több könyvet, de sajnos időnként megtörténik. Jelenleg a másik könyv amit olvasok szintén Riordan bácsi tollából született, Az Olimposz hősei 4. része. Egy kicsit furcsa volt ismét megismerni Nicot, és ilyen életvidámnak látni. Elgondolkodtam rajta mi volt az oka a változásának, de nem nagyon rajzolódtak ki az emlékeim róla. Még szerencse, hogy ebben a részben erre is fény derült. 

A másik di'Angelo, Bianka valahogy nem tudott közel kerülni hozzám. Oké, hogy egész életében az öccsét nevelte, és szabadságra vágyott a Vadászok oldalán, de azért nem kellett volna csak úgy magára hagyni Nicot. Ami történt vele az részben az ő hibája is volt, de azért egy kicsit sajnáltam a többiekre gyakorolt hatása miatt. 

 - Kérsz még, Zokniagy?

Valahogy jobban szerettem, amikor Annabeth szólított így - vagy legalább is már hozzászoktam -, de Thália szájából semmi kedveset nem találtam benne.

Elképesztő volt a konfliktus Percy és Thália között Annabeth eltűnése után. Ha már nem olvashattam Percy és Annabeth csipkelődését, megkaptam helyette Thália és Percy enyhén élesebb verzióját. Igen, Percynek lehet, hogy nem kellett volna egyedül harcba indulnia, de azért észrevehették volna, hogy bántja ami Annabethszel történt, mert hiába is ő még nem ismerte be magának, de igenis érez valamit a lány iránt. Nem is vártam tőle kevesebbet, minthogy ellóg a küldetésre.

 - Apollón? - kérdeztem, mert nem ismertem mást, aki ilyen rossz haikut tudna fabrikálni.

Ujját szája elé tette:

 - Inkognitóban vagyok. Hívj Frednek.

Újabb istenek tűntek fel a színen, akik közül a kedvencem Apollón volt. Egy kicsit Hermészre emlékeztetett. Nem szeretem az olyan isteneket, akik begyöpösödöttek és nem értékelik a humort. Az se hátrány ha épp nem akarják megölni, vagy delfinné változtatni a kedven szereplőmet. 

Ha már új istenek, tegyek említést egy új szereplőről is (bocsánat, javítom magam) egy epizódszereplőről (mert NEM olvastam még a folytatást, NEM tudom milyen szerepe lesz), aki nem más mint Rachel Elizabeth Dare. Mi az már, hogy nincs rá hatással a köd? Tessék rendes halandó módjára viselkedni és nem át látni rajta! Viszont megmentette Percyt, ezért piros pont jár. 

 - Tiszteljen téged a világ, Vadászom! Élj örökké csillagkép képében!

Mondjon bárki bármit, én elsírtam magam Zoé halálánál. Az elején nem volt épp a kedvencem, még Tháliát is jobban kedveltem nála, de egy idő után Thália elé lépett a ranglétrán, és utolérte őt az "átkom", mert mostanában akármit nézek, vagy olvasok, az egyik szereplő, akit eddig majdhogynem tiszta szívemből gyűlöltem hirtelen olyan helyzetbe kerül, ami után megváltoznak az érzéseim iránta, és a következő pillanatban megölik. Kérdem én, hát élet ez?

Az egyik esemény követte a másikat, még Annabeth apját is megismerhettem. Luke részről részre őrültebbé válik, de valahogy még mindig nem tudom utálni. Hiába kell egy kedvenc gonosz karakter is.

Az olimposzi tanács meglepett. Szerencsére Percy nem csak az én szívembe lopta be magát. Hála az isteneknek, vagyis inkább Poszeidonnak, még Riska is megmenekült. 

A következő rész további izgalmakat ígér. Most, hogy Thália belépett a Vadászok közé egyedül Percy vállát nyomja a prófécia súlya. Vagy lehet, hogy Nico, az alvilág hercegének váratlan felbukkanása is hatással lesz a végzet alakulására. Egy biztos, nem fogok csalódni a folytatásban sem.