Katja Millay: The sea of tranquility - Nyugalom tengere
A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
Gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.
Összehasonlítva az utolsó pár könyvvel amit mostanában olvastam (nem számolva a mesekönyveket és mangákat) rekord idő alatt kivégeztem. Visszatértem abba az időbe mikor a Hopelesst olvastam, mert ott is úgy voltam, hogy csak még egy fejezetet, és egyszer csak arra eszméltem, hogy már nincs több fejezet.
Az elején nem értettem semmit. Nastya miért nem beszél? miért kerüli mindenki Josht? Drew tényleg ilyen vagy csak megjátsza magát? Mit titkol Nastya? Majd szépen lassan mindezekre a kérdésekre választ kaptam. Ahogy haladtam előre lassan kezdett kirajzolódni előttem a lány múltja, amit többé kevésbé el is találtam.
Arra számítottam, hogy tele lesz unalmas részekkel, hiszen 500 oldalon követhetjük végig a főszereplők életét, és őszintén bevallom, ez volt az egyik ok ami miatt csak húztam-halasztottam az elolvasását. Ha valaki hajlandó lett volna a számba rágni, hogy ez az 500 oldal valami hihetetlenség, melynek minden egyes oldala majdhogynem kulcsfontosságú elemet rejt, akkor már sokkal hamarabb elolvastam volna.
Ami nem igazán tetszett az az egyes fejezetek végén való időbeli ugrások voltak. Szinte már dühített, hogy néhol elvágták a szálakat, és most már soha nem fogom megtudni, hogy mi is történt. Kellett pár oldal mire felfogtam, hogy nem vész el egyetlen fejezet sem, később minden megmagyarázódik.
Nem is emlékszem, hogy mi volt az utolsó könyv amin sírtam ebben az évben, de az biztos, hogy ez a történet megért minden egyes könnycseppet. Reméltem, hogy Josh és Nastja előbb vagy utóbb egymásra találnak, mert nekik együtt kell lenniük. A vicces az egészben az, hogy Josh feltűnéséig azt hittem Nastya majd Drew-val fog összejönni. (Belső én: "De akkor szerinted miért áll a fülszövegben Josh neve?")
Imádtam a befejezést, de azért kíváncsi lennék, hogy hogyan is alakult tovább a szereplők sorsa. Azt viszont meg kell hagyni, hogy kevés ilyen tökéletesen megírt befejezéssel találkoztam.
A MI TÖRTÉNETÜNK:
Idén jelentkeztem a várólista csökkentés kihívásra. A listámra ez a könyv is felkerült, és mint a bejegyzésben említettem mindegyik könyvnek megvan a története, ami ebben az esetben a következő.
Könyvbeszerző körútra készültem, és azon kivételes alkalmak egyike volt, mikor éppen nem akartam egyszerre 10 könyvet a polcomon látni, így az egyik barátnőm nővérének tanácsát megfogadva szereztem be a Nyugalom tengerét.
