Eléggé hosszú ideje szemeztem a könyvvel, nem tudtam eldönteni, hogy most el akarom olvasni vagy sem. Majd egy nap úgy ébredtem, hogy adok neki egy esélyt, így kölcsönkértem.

A Tizenhárom okom volt... után pont ideálisnak láttam a témája miatt (nah és persze ideje volna már visszaadni a tulajdonosának is), és ráadásul az én lelki állapotom is olyan volt, hogy megengedhettem magamnak egy újabb hasonló problémát feldolgozó könyvet.

Az elején nem igazán éreztem, hogy megragadott volna a könyv, de mivel rengeteg pozitív értékelést olvastam róla, ez a kezdeti nehézség nem szegte a kedvemet. Akik ismernek, tudják hogy nem szeretem az olyan könyveket, ahol kitalálom az egyes fordulatokat. Pár jelenet erejéig azt hittem, hogy ez is egy ilyen könyv lesz, de kellemeset csalódtam a dolgok további alakulásán.  

A két főszereplőnk Petra és Dávid volt, akiknek a problémáit szerintem zseniális módon kapcsolta össze az író. Személy szerint Petra történetét közelebb éreztem magamhoz, hiszen én is beleestem abba a csapdába, hogy meg akartam felelni a körülöttem lévő emberek elvárásainak. A Facebook-os zaklatásnál nem tagadom, hogy legszívesebben a falba vertem volna a fejemet. Ha nem akarod az ocsmányságokat (bocsánat a kifejezésért) olvasni, egyszerűen töröld magad. Bár az is igaz, hogy ezzel nem oldod meg teljesen a problémát, azok a kommentek akkor is ugyan ott lesznek, de legalább te nem fogod látni őket. Nekem annak idején ez segített. 

Mikor felmerült Petrában a pisztoly használatának gondolata, sejtettem, hogy semmi jó nem sül majd ki a dologból. Nem számítottam ilyen mértékű változásra a lány lelki világában, de ugyanakkor megértem ezeknek a változásoknak az okát. Lehet, hogy kegyetlennek tartotok, de örülök, hogy még Bálintot is magával vitte a Túlvilágra. A legtöbb felnőtt hozzáállása szinte dühített, mikor a valódi áldozatot kezelték bűnösként. 

Az utolsó két fejezetet a könnyeimmel küszködve olvastam végig. Mindig elszomorít a gondolat, ha valaki a halált választja, mert úgy gondolja, hogy kilátástalan a helyzete. Dávid és Áron boldogságának viszont örülök. 

Féltem a könyvtől, de így a végére be kell ismernem, hogy nem csalódtam. Ismét egy olyan könyv, amit kötelezővé tennék az iskolában, mert ha már nem vagyunk képesek arra, hogy bizonyos problémákról nyíltan beszéljünk, akkor legalább olvassunk róla, és próbáljunk tanulni az ott elkövetett hibákból, és megakadályozni hasonló tragédiák megtörténését.