J. L. Armentrout: Oblivion - Feledés
Ha beleszeretek Katybe, talán mindannyiunk pusztulását okozom...
Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nem is kevés.
Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem innen való vagyok. A társaimmal a Luxról érkezünk a Földre, egy sok milliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul egy dologban biztos vagyok: az emberekben nem lehet megbízni. Hiszen félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.
Kat azonban olyan közel került hozzám, mint még senki más., és képtelen vagyok lemondani róla - és arról is, hogy a képességeimmel megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a fenyegető ellenséggel, az arumokkal szembe kell szállnom - bármi áron.
Azt hiszem azzal csináltam a legnagyobb hülyeséget, hogy újraolvastam az egész sorozatot, mielőtt ehhez a részhez értem volna. Volt pár mondat (oldal) ami felett konkrétan csak átsiklottam, de Daemon belső gondolatai, és beszólásai azoknál a részeknél, melyek az első részből kimaradtak egyszerűen felbecsülhetetlenek voltak.
Daemon Blackbol soha nem lehet eleget kapni. (Nagyjából a könyv felénél járhattam, mikor megtudtam, hogy a második rész is megjelenik majd kedvenc seggfejem szemszögével, és szinte sírtam a boldogságtól.)
Érdekes volt látni a belső vívódásait, és azt, ahogyan szép lassan ráébredt, hogy beleszeretett Katybe, pedig milyen biztosan állítottam, hogy ez vele soha nem fordulhat elő.
Izgatottan várom a második Daemon részt is, és abban is biztos vagyok, hogy ha legközelebb kedvet kapok a sorozat újraolvasásához azt csakis Daemon Black szemével fogom tenni.
