Nagyjából 1 hónapnyi kihagyás után ismét visszatértem a Luxen sorozat újraolvasásához, folytatva a negyedik résszel. Eddig is imádtam Daemont, de ha nem így lett volna ebben a részben biztosra veszem, hogy a kedvencemmé válik. Elég sok mindent történt ebben a részben, megkockáztatom, hogy ez volt a legeseménydúsabb, de ennek ellenére nem a legvastagabb. 

Hiába olvastam másodszorra mindent ugyan úgy éltem meg mint elsőre. Azokkal a részekkel ahol Katy és Daemon külön voltak egy kissé lassabban haladtam mint szerettem volna, főleg a Katy szemszögéből megélt részekkel. Szerencsére a lány kieresztette egy kicsit a karmait, és kinőtte a naiv kislány szerepét. 

 - Azt hittétek, meg tudtok állítani? - Az erőm kirobbant, Dawson háta mögött az ajtóba csapódott, leszakítva azt a zsanérjairól. - A világot is felégetném, hogy megmentsem őt!

Azt mondják az ember őrültségekre képes ha szerelmes. Mi van akkor, ha az ez az ember nem ember, hanem egy idegen és a neve Daemon Black. Hát én megmondom. Fogja magát és egyenesen az ellenség karmai közé sétál. Még szerencse, hogy Luc is a képben van, mert nélküle teljesen terv nélkül tette volna mindezt. 

 - Ha továbbra is ilyen szoros kapcsolatban maradunk, haver, úgy érzem, lassan el kellene hogy vigyelek vacsorázni, vagy valami. Legalább a nevedet áruld el!

Megnyomta az emelet gombját.

 - Archernek neveznek. 

Gyanakodva néztem rá. Volt benne valami, ami Lucre emlékeztetett, márpedig az ilyesmi nem jó előjel.

 - Ez a neved?

 - Ezzel jöttem világra.

Pont olyan elbűvölő volt, mint...hát, mint én magam egy rossz napon. 

Az új szereplőkről egyezik a véleményem Daemonéval, kinyírni mindet. Az egyetlen, aki mellett kiállnék az Archer. Egyszerűen imádom őt. Hát ha még mellérakjuk kedvenc forrófejű idegenemet, akkor teljesen végem van. Komolyan mondom a Katy&Daemon páros a háttérbe szorult, és az abszolút kedvencem a Daemon&Archer kettős lett (mindenféle romantikus gondolatokat tessék mellőzni). 

Ha már Archer, akkor jöjjenek az originek is, hiszen már a könyv címe is rájuk utal. Míg a Dedalus nem kezdte el őket bedrogozni a különleges szérumukkal egészen normálisnak lehetett őket titulálni (persze csak akkor ha Archer és Luc a bedrogozatlan kategóriába tartoznak), leszámítva azt a pár ijesztő extra képességüket, melyek közül szerintem Daemon számára a gondolatolvasás volt a legidegesítőbb.

Hátrafordultam, zsibbadtan néztem a mögöttünk maradó autókat és rémült gyalogosokat. Elhagyjuk a várost. Elhagyjuk Parist, Andrew-t és Asht.

Nem fordultam előre, csak néztem a hátunk mögött égő Vegast.

Sok mindenkitől kellett végleges búcsút vennem ebben a könyvben. A legfájóbbak talán a Vegasban elesettek voltak, de Blake halála is megdöbbentett kicsit. 

 - Dawson!

Mély lélegzetet vett, és kimondta.

 - Beth terhes.

Leesett az állam, csak bámultam rá. 

Az abszolút bombát Dawson robbantotta a hírrel, miszerint apa lesz. Semmi bajom nincs a dologgal, de ha Daemon képes arra, hogy szinte mindig legyen nála óvszer ha Katyvel van, akkor Dawson erre az apróságra miért nem tud odafigyelni? De sebaj, kell még egy kicsit fokozni az izgalmakat. Alig várom, hogy elolvassam a sorozat nulladik részét, és rendesen megismerjem Dawson és Beth történetét, mert egészen idáig nem nagyon tudtam velük azonosulni. Felfogtam, hogy mi történt velük, de akkor is, számomra egy teljesen más világban léteznek.