Kimura Rei: Pillangó a szélben
Simoda kis halászfalu Japánban, a 19. század második felében. A falu szegény lakóinak legfőbb gondja az évenként lecsapó tájfun. Most azonban a történelem vihara is rájuk zúdul. Itt száll partra az amerikai hadiflotta, és az ország megnyitását követeli. Konzulátus nyílik, s az élére az idős vörös óriás, Towsend Harris kerül. Az anyák féltik leányaikat a hús örömeit követelő „idegen ördögöktől”.
A túl szépnek született Okicsi meggondolatlanul a főutcán megy haza a fürdőből, Harris megpillantja, és tűzön-vízen, vőlegényen átgázolva magának követeli. A sógun elfogatja a lányt, aki végül az erőszaknak engedve a konzul ágyasává lesz. Így Japán is előnyösebb feltételeket csikarhat ki Amerikától. A falu lakóit ez legkevésbé sem érdekli. Az ő szemükben Okicsi szajha, az idegen ágyasa.
Az érzékeny Okicsi életét derékba töri, hogy néhány évig a konzul használja, majd hazaköltözésekor mint kidobható szemetet elhajítja. Távozása után becsületesen, önállóan szeretne élni régi nagy szerelmével. Egy nőnek azonban nem bocsátanak meg egykönnyen a férfivilágban, és a múlt szorítása mindennél erősebb.
Pontos és alapos korrajz ez a regény is, akárcsak a 2010-ben megjelent Japán rózsa. Néha egy-egy finom hasonlat futama a sorok között, mintha Okicsi pengetné bánatosan szamiszenje húrjait.
Megérzések, jósálmok, hiteles japán misztika, egy túlérzékeny, képzelgésre hajlamos lélek nem e világi fogódzói az olvasó lelkét is mindvégig megpengetik.
Nem tudom miért, de én a fülszöveg alapján egy kicsit boldogabb befejezésre számítottam. Akik ismerik a könyvet azok tisztában vannak a terjedelmével, akik nem, azoknak elárulom, hogy csupán 160 oldal környékén jár, mégis ez a pár oldal annyi érzelmet váltott ki belőlem, amit talán ez előtt még egy könyv sem. És ami még megdöbbentőbb volt a számomra, hogy az egész megtörtént eseményeket dolgoz fel.
Az elején még erős volt a késztetés, hogy félbehagyjam, de mivel ez a könyv is olyan darab, melynek személyes története van (lejeb olvasható) nem vitt rá a lélek. Az elvárásaim egy könnyes romantikus kis történet volt, tele bonyodalmakkal, de a legvégén mégis happy end-del. Sajnos még a vége előtt rá kellett döbbennem, hogy ebben az esetben a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" elmarad.
Nem tagadom voltak olyan részei a történetnek, melyek nem igazán kötöttek, le és ezer más dolgot szívesebben csináltam volna, minthogy ezt olvassam, de egy részem rávette a vonakodó felemet a folytatásra, és így elég kegyetlen képet kaptam az akkor Japán társadalmi életéről.
Tény és való, hogy a történetben Okicsi az áldozat. Akarata ellenére hurcolják el, olyan dolgokat kényszerítenek rá, melyeket esze ágában sincs megtenni, de mégis tűrnie kell, hiszen akkoriban a nőknek nem igazán volt választásuk. A falu viselkedése nem mondhatnám, hogy meglepett. Ez az elutasítás, a kiközösítés, és a lenéző bánásmód még napjainkban is jelen van, és ki tudja, hány embert (mert muszáj feltétlenül nőnek lennie az áldozatnak) kényszerítettek még az elé a döntés elé, melyet végül Okicsi is választott. Talán ha a falu lakossága hamarabb hiszi el a valódi tényeket, akkor Okicsi sorsa is másképp alakulhatott volna.
Leszámítva az Okicsivel szembeni bánásmódot, az nem tetszett a történetben, hogy még a végkifejlet előtt közölték az olvasóval az egyes szereplők sorsát, és bizony még a tényleges öngyilkosság következte előtt tudtuk, hogy Okicsi saját kezűleg vet majd véget az életének.
Az hiszem újabb könyvet adhatok a "Kötelezőnek kellene lennie" listámra, mert talán ha az emberek tudatában lennének, hogy menyire negatívan hat embertársukra a gyűlölet és a megvetés, akkor talán képesek lennénk egy jobb társadalomban élni. (De azt hiszem ez csak egy ábránd marad.)
A MI TÖRTÉNETÜNK:
Idén jelentkeztem a várólista csökkentés kihívásra. A listámra ez a könyv is felkerült, és mint a bejegyzésben említettem mindegyik könyvnek megvan a története, ami ebben az esetben a következő.
Még 2011-ben osztálykarácsony alkalmára kaptam az egyik barátnőmtől. Ő is anime- és japán-fan, ezért gondolta, hogy a témája miatt nekem is tetszene ez a könyv. Mivel egy romantikus történetnek gondoltam, és akkoriban éltem a nagy mangás korszakomat, és kezdtem áttérni a fantasy témájú könyvekre, nem igazán passzolt az ízlésvilágomba. De mivel eldöntöttem, hogy a várólista csökkentés keretein belül igyekszem elsősorban a már évek óta a polcomon (jelen esetben 5) porosodó könyveket elolvasni, elérkezettnek láttam az időt ennek a könyvnek is az elolvasására.
