Tavaly olvastam a könyvet, amiért rengeteg hálával tartozom a barátnőm nővérének, aki volt olyan jószívű és kölcsön adta nekem. Már akkor eldöntöttem, hogy egyszer bizony újra fogom olvasni az egész sorozatot, csak azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar, de mivel azóta megjelent a Shadows és az Oblivion úgy döntöttem mielőtt azokat olvasnám el felfrissítem kicsit az emlékeimet. Időközben sikerült nekem is saját példányt szereznem mindegyik könyvből, így most teljes díszben ott ragyog a polcomon.

 - Észrevetted már, hogy a szomszédban két veled egykorú gyerek lakik?

Egyszerre golden retriever üzemmódra kapcsoltam, és már hegyeztem is a füleimet.

Katy új városba költözik az édesanyjával, és megismerkedik a szomszédaival. Eddig egy teljesen átlagos, minden természetfeletti dolgot mellőző történetnek tűnik a dolog, azt leszámítva, hogy a szomszéd srác a Föld legnagyobb bunkója. Ahogy telik az idő egyre több furcsaság történik, és kiderül, hogy a szomszédok nem éppen emberek. De ez még mindig nem igazán magyarázat Daemon tudathasadásosnak tűnő személyiségére. 

Összepréseltem az ajkamat.

 - Akkora seggfej vagy! Mondta már neked valaki?

Őszinte, jókedvű mosolyt villantott rám.

 - Ó, cica, életem minden áldott napján.

Hogy Daemon seggfej e? Nem tudom, talán. Eléggé úgy viselkedett, hogy ezt az érzést váltsa ki belőlem, és sajnos ennek a könyv itta meg a levét. Össze se tudom számolni hányszor akartam áthajítania a könyvet a szobán, de ezt csak kétszer tettem meg. Most nem volt meg az a biztosíték, hogy nem az én könyvem. 

 - Az égbolt összes csillagára esküszöm, hogy megfojtalak, csak kapjalak a kezeim közé! 

Azt mondják a szerelmet könnyű összetéveszteni a gyűlölettel. Katy és Daemon kapcsolata szerintem remek bizonyítéka ennek az állításnak. Elképesztő, ahogy vonzódnak egymáshoz, és amikor már végre azt hinném, hogy minden rendben, végre összejönnek Daemon kinyitja a száját és szétbombázza az egész hangulatot. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy Katy sem az a tipikus lány, aki csak úgy szó nélkül hagyja a dolgokat, ja kell megmutatja, hogy ennek a cicának igenis vannak karmai és nem fél használni őket. 

 - Ne kezdd te is! Magad mondtad, hogy gyenge pont vagyok. Dee számára terhet jelentettem volna. Mi van, ha odamegy? Azt is te mondtad, hogy engem használna eszköznek Dee ellen. Ennél jobbat nem tehettem! Fejezd be a cseszegetésemet!

Olyan hosszan hallgatott, hogy már azt hittem, letette, de amikor megszólalt, fáradtan csengett a hangja.

 - Sosem akartam, hogy ilyesmit csinálj, Katy! Ezt soha.

Beleborzongtam. Az út menti fák elmosódtak, a szemem előtt. Megpróbáltam mélyet lélegezni, de elakadt a torkomban. 

 - Te vittél bele ebbe.

 - Ez igaz.

 - Daemon...

 - Sajnálom. Nem akarom, hogy bajod essen, Kat. Nem bírnék...nem bírnék együtt élni a tudattal.

Meg tudom érteni miért nem akarja, hogy Katy a közelében legyen. A néha elejtett mondataiból idővel rájön az olvasó, hogy igen is tetszik neki Katy, de a világért se ismerné be az érzéseit, csak akkor mikor már késő hozzá. Kellett neked bunkózni?

A kedvenc jelenetem Daemon egyik hőstette, mikor az öregdiák-bál estéjén megmenti a Katyt, a túl barátságos Simontól. Ha addig a pontig voltak is kétségeim Daemon érzéseit illetően, ezzel eloszlatta mindet. 

Olyan sok jó rész van ebben a könyvben, még azt is megkockáztatom, hogy nincs is benne számomra rossz rész, annál több vicces (Daemon és Dee üres fagyis doboza :D). Az Obszidián volt az első olyan könyv, amelyiknél nem mondtam azt egy oldalnál, hogy minek kell ez ide, teljesen felesleges. 

Hiába olvastam már egyszer, akkor is izgalmasan várom a második részt, és remélem (mintha nem tudnám), hogy Katy elhiszi majd, hogy Daemon igazat beszél, mikor azt mondja vonzódik hozzá.